2009. június 8., hétfő

Macis kulcstartó


Mérete: 6x5.7 cm

A gyerekek remélhetőleg nem fogják elhagyni a lakáskulcsukat, ha elkészítjük rá ezt a vidám macifejet.

Kellékek: süthető gyurmák (sötétbarna, drapp, fekete), kulcstartó lánc, nagyobb fémkarika


Nyomtassuk ki a kulcstartó sablonját. A kisebb sablonokat ollóval vágjuk ki, ezeket használjuk majd a gyurmához. A másik macifej az elhelyezéshez fog segítséget nyújtani.

A gyurmákból vágjunk le kisebb darabokat, majd színenként, kézzel gyúrjuk össze őket. Mikor kellően puha lett, tésztanyújtó géppel nyújtsuk ki. A sötétbarna gyurmát 1-es fokozaton, a drapp és a fekete gyurmát 3-as fokozaton nyújtsuk ki. Ha nincs tésztanyújtó gépünk, akkor mini sodrófával is kinyújthatjuk. A tésztanyújtó gépet, minden szín használata után töröljük át, így elkerülhetjük, hogy a színek megfogják egymást. A kinyújtott gyurmákat helyezzük tiszta fehér papírlapra.


A sötétbarna gyurmára helyezzük fel a macifej sablonját, a drapp színűre a pofirészt és a két belső fülrészt, a feketére pedig az orrot. Ezután a sablon mellett óvatosan vágjuk ki a mintákat egy éles késsel. A felesleges gyurmát távolítsuk el a kivágott részek körül, és gyúrjuk össze őket. A kivágott mintákat, ha a vágás nem lett szép íves, a sablon mellett az ujjunkkal simítsuk formára. Vegyük le a sablont.
A sötétbarna fejrészre, a sablon szerint, tegyük fel a drapp pofirészt, majd arra rá a fekete orrot. A maradék fekete gyurmából sodorjunk nagyon vékony csíkot. Ebből vágjunk le egy 1 cm hosszúságú darabot. Ezt tegyük közvetlenül az orr alá középre. Szintén fekete gyurmából gyúrjunk két nagyon pici kis gömböt, ez lesz a maci szeme. Ezt tegyük a pofirész fölé.

A macifejen lévő részeket mini sodrófával nyújtsuk egybe az alapba. Először fentről lefelé, majd lentről felfelé nyújtsuk. Hogy ne torzuljon el, balról jobbra, majd jobbról balra is nyújtsuk át. Ezt addig ismételjük, míg egybe nem simulnak a gyurmadarabok. A macifej egy kicsit nagyobb lesz majd, mint a sablon. Ha egybesimultak, akkor a macifej tetején, a szélétől fél centire fúrjunk lukat egy hurkapálcikával. A kész macifejet tegyük sütőlapra, majd sütőben 130 ºC-on, 30 perc alatt égessük ki. Sütőben hagyjuk kihűlni.
Közben készítsük el a kulcstartó láncot. A fémkarikát feszítsük szét, majd a készen vett kulcstartó lánc végére, ahol nincs fémkarika, tegyük bele. Ebbe pedig helyezzük bele a kihűlt macifejet. A fémkarikát szorítsuk össze. Befejezésül a másik karikára tegyünk kulcsot.

Ötlet:
A gyurmákkal mindig tiszta felületen dolgozzunk, így elkerülhetjük, hogy a gyurmába mindenféle apróbb szennyeződés kerüljön.
Ha több, színes gyurmával dolgozunk egyszerre, a színek gyúrása után mindig mossunk kezet, így elkerülhetjük, hogy a kezünkkel beszínezzük a többi gyurmát.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése