2010. október 27., szerda

Só-liszt gyurma figurák


Só-liszt gyurma figurák

Kellékek:

  • Só,
  • liszt,
  • olaj.

Eszközök:

  • Tempera,
  • ecset,
  • tálka a víznek.

Az elkészítés menete:

A sót a liszttel 1:1 arányban összekeverjük (én ettől kevesebb sót szoktam használni, abból is a nagyon apró szeműt), majd hozzáadunk 2-3-4 evőkanálnyi olajat, ez teszi majd krémessé a gyurmánkat, és némi vízzel összedolgozzuk, hogy jól formálható, nem ragadós masszát, melyet hűtőbe téve pihentetünk egy óra hosszat. (Persze türelmetlen gyermekek mellett azonnal is felhasználható.)

Dolgozzunk föl egy-egy témát a gyurmázásaink során.

  • Készítsünk állatkákat. A kígyó, csiga-biga, katica nagyon egyszerű, minden gyermek képes önállóan is elkészíteni.
  • Készíthetünk a babakonyhába is dolgokat: tortát, pizzát szeletelve, virslit, kekszet, kenyeret akár szeletelve is, amivel majd nagyszerű szerepjátékokat játszhattok.
  • Alkothatunk valami maradandót, ami az alkalomhoz illő. Karácsonykor adventi koszorút, húsvétkor hímes tojásokat, Valentin napon szívet, stb.
  • Készíthetünk vicces betűket. Akár a nevünket is kiírhatjuk, és majd akár az ajtóra is ragaszthatjuk, ha kész a mestermű.

A kész alkotásokat levegőn is, de akár a sütőben is száríthatjuk. A levegőn viszonylag lassanszárad. Vastagságtól függően akár 2-3 napot is hagyni kell, hogy teljesen kiszáradjon.

Sütőben sokkal gyorsabb, de sokmindenre kell vigyázni. Mindenképp alacsony hőfokon dolgozzunk, mert a gyors sütés eredményeként kirepedezhetnek a figuráink.

Ha teljesen száraz, és már nem forró figuráink vannak, akkor temperával gyönyörűen ki lehet festeni.

Ha még tartósabbat szeretnénk, akkor vékony lakkréteggel is befedhetjük, és akkor nem kell aggódni, hogy a tempera megfogja az apró kezeket.

Jó munkát!

2010. október 8., péntek

kenderzsinorral bevont uvegek


Színes csíkok, csigavonalak, koncentrikus körök és máris szobánk színéhez, hangulatához illő, egyéni kiegészítőket, dísztárgyakat készíthetünk.
Otthonunkban is fellelhető néhány megunt, félretett üvegtárgyunkat, mécsestartónkat, de akár mindennap használt fűszer és teatartóinkat is színes, új ruhába öltöztethetjük egy kevés ragasztóval és néhány tekercs kenderzsinórral. Természetesen az üveg tárgyak mellett fém, fa és cserép felületeket is díszíthetünk ezzel a technikával. Ragasztón, színes zsinórokon és némi türelmen (a tekergetéshez) kívül nincs is szükség csak egy kis fantáziára, és már alkothatunk is.



Image
Nyomjunk egy pötty ragasztót a kocka mécsestartó mind a négy felső csücskére, majd kezdjük el tekerni a kenderzsinórt, a sarkoknál pár másodpercig belenyomva a ragasztóba.






Image Miután a bordó zsinórt 1,5 cm szélességben rátekertük, csatlakoztassuk hozzá a narancsszínű zsinórt, a kezdésnél egy csepp ragasztóval rögzítve. További ragasztózásra a tekerés közben nincs szükség, csak a bordó zsinór végénél.






Image Az utolsó pár szál alá teljes hosszában kenjünk a ragasztóból, vékonyan, mert a mécsestartó lefelé keskenyedik, a szálak alul könnyen lecsúszhatnak. A zsinór végét vágjuk le, és néhány másodpercig nyomjuk a ragasztóba.






Image Ragasztózzunk be egy zsinórvéget, kezünkkel sodorjuk csigavonalba, majd ragasszuk rá a mécsestartó oldalára. Ha már stabilan ráragadt, tekerjük tovább a zsinórt spirálisan, kevés ragasztót mindig alányomva. Új színeket is csatlakoztathatunk, hogy a csigánk tarkább legyen.

rozsa szalvetabol


Ezt a remek dekorációt pillanatok alatt elkészíthetjük.

Hozzávalók:
1 db zöld négyzetalakú textil szalvéta
1 db piros négyzetalakú textil szalvéta
kisebbfajta "snapszos" üvegpohár.

A "levél" hajtogatása:
Az ábra alapján hajtsuk háromszög formára a szalvétát, majd félbe.

ImageAz így meghajtogatott szalvétába helyezzük majd a rózsa-szalvétát.














ImageA rózsa hajtogatása:
A piros négyzetformájú szalvétát háromszöggé hajtjuk, majd az ábra alapján az alsó részét visszahajtjuk. Ezután újra felhajtunk egy csíkot, majd a szélétől fogva feltekerjük.









ImageVégezetül a zöld szalvétába helyezzük a pirosat, majd a snapszos pohárkába rendezzük a fenti fotó szerint.

aranydios ajto disz


Ez az ötlet látható volt a Vitál TV műsorában (a KreaTv menüpont alatt megtaláklható a film).
10-13cm átmérőjű hungarocell gömb
* hurkapálca
* furdancs
* félkiló diószem
* FBS szilikonos ragasztó, vagy ragasztópisztoly
* arany festék (ujjal kenhető arany paszta, vagy arany akril spray)
* zöld szizál
* 4cm széles, 60 cm hosszú piros szalag
* képakasztó csavar, vagy erős drót

Elkészítése A dióhéjat átsikáljuk samponos körömkefével és hagyjuk megszáradni.
A diókat ygenként bearanyozzuk.
Erre többféle technika létezik:

1aranyfolas
Először a gömböt vonjuk be vele, majd a diókat egyenként.
2. Aranypasztás: a hobbi szaküzletekben kapható aranypasztát ujjal, vagy rongydarabkával visszük fel a gömbre és a diókra egyenként, majd félóra elteltével átdörzsöljük, fényesítjük egy puha ronggyal a diószemeket.
Image Image

Image

3. Arany akril spray: a gömböt átfújjuk a sprayvel. Száradás után a lentebbi módon felszereljük rá a diószemeket. Mikor kész,a diós gömböt felakasztjuk egy nagyobbfajta dobozra egy fakanál, vagy léc segítségével.
A spayvel lefújjuk az egészet, ügyelve rá, hogy lehetőleg minden dióra jusson festék, de a doboz védőflain túlra lehetőleg ne kerüljön.


Tehát a sorrend:
* Bearanyozzuk a gömböt
* Rászereljük a kampót, vagy keresztül húzzuk rajta a drótot duplán, úgy, hogy a gömb "tetején" hurok legyen, az alján 4-5 centire kilógjon.
2-3 fordulatot csavarunk az alsó szálon és felhajtjuk a végeket a gömb oldalához.
* A diók alját kicsit megfúrjuk a furdanccsal, vagy akár egy körömollóval.
Belehelyezzük a 6 cm-esre vágott hurkapálcát. Esetleg ragasztópisztollyal rögzítjük a gömbre.
* Miután felszereltük az öszes diót, rákötjük a masnités a résekben helyenként elszórtan elrendezzük a zöld szizál szálakat.
Image
Sok sikert hozzá!

2010. október 4., hétfő

Kosár

Kosár

A csuhé előkészítését és a munkához szükséges szerszámok leírását a "csuhéról" ill. az "eszközök" című pontban találod meg. Mielőtt elkezded a munkát feltétlenül olvasd el!
Első feladat, hogy egy vonalzó és ceruza segítségével kijelöljük a felvetést tartó szögek helyét a keret felső szélén. A vonalzóval egy egyenest húzunk körbe a kereten, és ezen 1,5 cm távolságban jeleket teszünk. Ide verjük be azután a szögeket




A szögek kb. 2-3 cm-esek legyenek, és ne legyen nagy fejük, ún. bognárfejű szöget használunk, ha lehet rozsdamenteset. A felvetést az egyik oldal első szögén kezdjük. Két felhasított csuhécsíkot egymásba teszünk úgy, hogy az egyik kicsit lejjebb legyen a másikhoz képest. Megsodorjuk a leveleket, és félbehajtva a szögre akasztjuk, majd a két alsó végét egybesodorjuk, és már illesztjük is hozzá a következő csuhécsíkot. Megint sodrunk, de ügyeljünk rá, hogy az újonnan beillesztett levél mindig kívülre kerüljön, hogy be tudja fogni a fogyó levelek végeit. Ezt úgy érhetjük el könnyen, ha a behelyezésnél nem teljesen vízszintesen tartjuk a levelet, hanem egy kicsit átlósan magunk felé. Most megérthetjük, hogy az előkészítés során miért volt szükség arra, hogy a csuhécsíkot ferdére vágjuk. Amikor már kezd vékonyodni a sodrat, újra behelyezünk egy levelet. Így növeljük a sodratunkat mindaddig, amíg a szemben lévő oldal megfelelő szögéig nem érünk.



Ekkor ráakasztjuk a sodratot, és fordulunk a kezdő oldal második szöge felé. Ezt a műveletet mindaddig végezzük így ide-oda, amíg fel nem vetettük az egymással szemben lévő két oldalt. Ezáltal már fel lett vetve a fenékrész is. Következik a másik két oldal. A fenékrészbe a saroknál egy szöget verünk, és ezen fordulunk. Felmegyünk az első szögre, majd a szemben lévő felé indulunk. Ahhoz, hogy átjussunk a túloldalhoz, a felvetett fenékrészt most már be kell szőnünk. Kettő felvető szálnak alatta, kettőnek felette haladunk, majd fordulunk a szögön és így tovább. Ahhoz, hogy a fenékrész szövése sűrű legyen, minden második sornál a szélső felvető szálon is visszakanyarodunk.




Hogy ez a visszafordulás ne húzza be a szélső felvető szálat, célszerű néhány helyen szögekkel rögzíteni. Ha végeztünk a felvetéssel, akkor körben lekötjük a beszőtt fenékrészt. A lekötés rögzíti a szálakat, elválasztja a mintákat egymástól, és ebben az esetben keretet ad a fenékrésznek. A lekötést két egymást keresztező sodrattal készítjük el . Tehát a meglévő sodrat mellett közvetlenül egy másik sodratot kezdünk el. A sodrást mindig jobb kezünkkel végezzük, balról jobbra
haladunk. Ha jobb kezünkkel megsodortuk a csuhét, felülről átvesszük a bal kezünkbe, a bal kézben lévőt pedig alul átrakjuk a jobb kezünkbe, és ezt ismételjük. Ha körbeértünk a fenék peremén, még egy sort készítünk, csak most fordítva keresztezzük a két sodratot. Ennek eredménye lesz az "rizsszem" -minta. Ha végére értünk, a két sodratot egybepödörjük, s elkezdjük az oldalak beszövését. A szövés mintázata sokféle lehet , így négyzetes vagy eltolt sávolyminta. Mindkettőnek sok a változata




Ha a doboz magasságának kétharmadát beszőttük, lekötjük a szövést. A sodrat végét kampó segítségével behúzzuk a szövés közé. Most a doboz felső szélénél kezdjük a szögek alatt a munkát. Négy sor rizsszemes lekötést készítünk





A sodrat végét behúzzuk. A két szövésrész között üresen maradt vetülékszálakat különbözőképpen díszíthetjük. Ez lehet a textíliák szegésénél alkalmazott azsúrozás vagy egy kettős sodrat körbefuttatása.
A doboz elkészült, de még a kereten van. És ott is kell maradnia mindaddig, amíg teljesen meg nem szárad. Ha túl korán vesszük le, elveszti szép formáját. Száradás után a szögeket egyesével kihúzzuk, és a dobozt óvatosan lefejtjük a keretről. Az esetleg kiálló levélvégeket levagdossuk, és máris használható a csuhéalkotás
Fontos szabály, hogy a munkánk során a csuhéleveleknek is és a doboznak is mindvégig nedvesnek kell lenniük. Ha a dobozt nem folyamatosan készítjük, hanem abbahagyjuk, és emiatt közben megszárad, akkor mielőtt újra kezdjük a munkát, be kell nedvesíteni. Tudnunk kell azonban, hogy az ismételt nedvesítések esetleg megváltoztathatják a csuhé szép natúr színét. Ha ez történne, akkor kénezéssel kifehéríthetjük.


Hármas fonással készült díszek

Hármas fonással készült díszek


Hosszú csuhélevelet szakítsunk három felé! Felső végét kössük meg egy rafiaszállal! Készítsünk hármas fonást! A fonatokat kör-, szív- vagy csillag- stb. alakban összekötve, egyszerű, de kedves díszeket kapunk.
Ezeket tovább díszíthetjük az összekötés helyén a már megismert módon készült csillagokkal. De tehetünk rájuk csuhéból kötött masnit is.

Csillag 1. csuhebol

Csillag 1.

Négy darab egyformára szabott csuhécsíkot készítünk elő. A csíkokat egyesével a hosszabbik oldaluk mentén felcsavarjuk, és a két végükre olyan csomót teszünk, mint a cérna végére szokás. A négy egyforma pálcikát egymáson keresztbe tesszük, és egy rafiaszállal X alakban jól megkötjük. Készíthetünk kisebb vagy nagyobb, illetve kevesebb vagy több szárú csillagot, ezeket egymás tetejére ragasztva változatos díszeket kapunk.

Angyalka 1. csuhebol


Egy vékony csuhélevelet a hüvelyk- és a mutató-ujjunk segítségével megsodrunk, majd kis karikába kötünk, ez az angyalka glóriája. Egy nem túl széles levelet vízszintesen tartva, középen rafiával megkötünk, ebből lesz a szárnya. Egy másik levelet hosszában összehajtunk úgy, hogy átférjen a glórián. Ráhúzzuk a glóriát, félbehajtjuk, betesszük a két levél közzé keresztben a szárnyat, és egy rafiával X alakban megkötjük. A szárnyakat ferdére, a ruhájának alját egyenesre vágjuk.

2010. augusztus 16., hétfő

kreativ parnak




keszitsunk ceruzatartot

cer.jpg

Mindenkinél előfordul, akinek nagyobbacska gyermeke
van, hogy a ceruzák szanaszét hevernek a
szobában.
Itt egy gyors ötlet, amit akár a gyerek is elkészíthet.




Hozzávalók:

1magas konzerves doboz
színes karton, esetleg dekor gumi(ezzel tartósabb)
ragasztó
filctoll

A sablont töltsük le, nyomtassuk, vágjuk ki.
Mérjük körbe a sablon segítségével, mennyi
ceruza kell a konzervdoboz beborításához.
(ha marad hézag, szélesítsük a ceruzát)

Válasszuk ki az ízlésünknek megfelelő színű kartont, vagy
dekorgumit.
Vágjuk ki a megfelelő mennyiségű ceruzát.
Filctoll segítségével rajzoljuk rá a sablon mintát.

Ezután ragasszuk rá szép sorban a konzervdobozra.

2010. augusztus 15., vasárnap

harisnyavirag

harisnya.jpg

Felszaladt, kilyukadt harisnyáinkat ne dobjuk ki.
Készítsünk belőle időtálló virágot...


Pedagógus nap, ballagás közeledtével
akár egy egész csokorral meglephetjük
tanárainkat, óvónőinket.

Nagyobb iskolások egy-egy szál elkészítésével óriási csokrot adhatnak át
pedagógusaiknak, osztályfőnöküknek..


Hozzávalók:

zöld és rózsaszin, esetleg piros, fehér
HAGYOMÁNYOS harisnya

drót amely hajlítható, de megtartja formáját
(0.5 mm a legmegfelelőbb)

zöld szatén szalag
(a szárak befedéséhez)

zöld szigetelő szalag
(a virág alatti rész fedéséhez)

harisnya2.jpg

A drótból vágjunk le 12, kb. 50 centis darabot.
Egy wc papír guriga nagyságú hengerre tekerjük rá egyenként a szálakat.
Ahol összeérnek tekerjük össze a két drótszálat.
Ha 4 darabbal megvagyunk, helyezzük az ujjunkat a kör részbe,
és finoman alakítsunk belőle egy ovális formát, mindent virágsziromból.
Majd a négy szirom szárát tekerjük össze, így megkapjuk a képen először szereplő
formát.

Húzzuk rá szorosan a harisnyát, majd a szirmok közt egy vékony fonal segitségével
fogjuk a közép rész felé a harisnyát, így kialakul a 4 szirom.

Ezt a műveletet végezzük el háromszor, így elkészül egy szegfű fej.
Fogjuk össze a 3 négy sziromból álló virágfejet, igazítsuk virágformára és tekerjük össze
a drót szárakat.

harisnya3.jpg

Ugyanezzel a technikával készítsük el a vrág leveleit, itt viszont
a drót összeérésénél kössük el a harisnyát.


harisnya4.jpg

Az így készült virágnak már csak a szárát kell beborítanunk.
A virág feje alatt erősen fogjuk körbe a zöld szigetelő szalaggal.

Ezután a szaténszalaggal tekerjük körbe a virág szárát
úgy, hogy a leveleket is hozzáfogjuk a megfelelő helyen.

A szatén szalag végét kis ragasztóval rögzítsük..

kreativ macikoszoru


Rém egyszerű, de nagyon mutatós, gyerekszobába...


Újszülött látogatáshoz egyedi, és kitűnő ajándék.

Baba neméhez illő színekben készítsük el.


Hozzávalók:

Több színű textil, esetleg plüss anyag
szatén szalag
tömő anyag (flíz, esetleg vatta)
cérna, tű
vagy varrógép



A sablont letöltése után nyomtassuk.
A kiválasztott színes textilt fordítsuk színével szembe.
A sablont gombostűzzük rá, és szabjuk ki.
Ezt tegyük meg, jelen esetben nyolcszor.

Ha készen vagyunk a szabással, varrjuk körbe a
macit, a végén hagyva egy kb. 4-5 centis rést, ahol a kifordítás után megtömjük
a formát.
Tömés után a nyílást kézzel varrjuk le.

Ha készen vagyunk az összes macival, kössünk szalagot a nyakukba.
Majd a mancsuknál fogva öltsük össze őket, így koszorú alakot formálva.

2010. május 23., vasárnap

Hímzés öltések

csillag-keresztoltes
csillag-, keresztöltés
csomo-oltes
csomóöltés

lancoltes

láncöltés

laposoltes

laposöltés
pelenkaoltes
pelenkaöltés
szaroltes
száröltés
keresztszemesoltesek1
keresztszemes öltés - függőlegesen és vízszintesen.
keresztszemesoltesek2
keresztszemes öltés - átlósan.

holbein-oltes
holbein-öltés

dupla-lanszem
dupla láncszem
leszurt-lancszem

leszúrt láncszem

ferc-tuzo-oltes

férc vagy tűző öltés

varro-oltes

varró-öltés

nyujtott-szem
nyujtott öltés
bujtatottoltes-mini
Bujtatott öltés

nyolcasoltes-mini

Nyolcasöltés

dupla-nyolcasoltes

Dupla nyolcasöltés

nyitott-lancszem-mini

Nyitott láncszem

tortoltes-mini

Tört öltés

kitoltooltes
Kitöltőöltés

szemutanzooltes-min

Szemutánzó öltés