2010. október 4., hétfő

Kosár

Kosár

A csuhé előkészítését és a munkához szükséges szerszámok leírását a "csuhéról" ill. az "eszközök" című pontban találod meg. Mielőtt elkezded a munkát feltétlenül olvasd el!
Első feladat, hogy egy vonalzó és ceruza segítségével kijelöljük a felvetést tartó szögek helyét a keret felső szélén. A vonalzóval egy egyenest húzunk körbe a kereten, és ezen 1,5 cm távolságban jeleket teszünk. Ide verjük be azután a szögeket




A szögek kb. 2-3 cm-esek legyenek, és ne legyen nagy fejük, ún. bognárfejű szöget használunk, ha lehet rozsdamenteset. A felvetést az egyik oldal első szögén kezdjük. Két felhasított csuhécsíkot egymásba teszünk úgy, hogy az egyik kicsit lejjebb legyen a másikhoz képest. Megsodorjuk a leveleket, és félbehajtva a szögre akasztjuk, majd a két alsó végét egybesodorjuk, és már illesztjük is hozzá a következő csuhécsíkot. Megint sodrunk, de ügyeljünk rá, hogy az újonnan beillesztett levél mindig kívülre kerüljön, hogy be tudja fogni a fogyó levelek végeit. Ezt úgy érhetjük el könnyen, ha a behelyezésnél nem teljesen vízszintesen tartjuk a levelet, hanem egy kicsit átlósan magunk felé. Most megérthetjük, hogy az előkészítés során miért volt szükség arra, hogy a csuhécsíkot ferdére vágjuk. Amikor már kezd vékonyodni a sodrat, újra behelyezünk egy levelet. Így növeljük a sodratunkat mindaddig, amíg a szemben lévő oldal megfelelő szögéig nem érünk.



Ekkor ráakasztjuk a sodratot, és fordulunk a kezdő oldal második szöge felé. Ezt a műveletet mindaddig végezzük így ide-oda, amíg fel nem vetettük az egymással szemben lévő két oldalt. Ezáltal már fel lett vetve a fenékrész is. Következik a másik két oldal. A fenékrészbe a saroknál egy szöget verünk, és ezen fordulunk. Felmegyünk az első szögre, majd a szemben lévő felé indulunk. Ahhoz, hogy átjussunk a túloldalhoz, a felvetett fenékrészt most már be kell szőnünk. Kettő felvető szálnak alatta, kettőnek felette haladunk, majd fordulunk a szögön és így tovább. Ahhoz, hogy a fenékrész szövése sűrű legyen, minden második sornál a szélső felvető szálon is visszakanyarodunk.




Hogy ez a visszafordulás ne húzza be a szélső felvető szálat, célszerű néhány helyen szögekkel rögzíteni. Ha végeztünk a felvetéssel, akkor körben lekötjük a beszőtt fenékrészt. A lekötés rögzíti a szálakat, elválasztja a mintákat egymástól, és ebben az esetben keretet ad a fenékrésznek. A lekötést két egymást keresztező sodrattal készítjük el . Tehát a meglévő sodrat mellett közvetlenül egy másik sodratot kezdünk el. A sodrást mindig jobb kezünkkel végezzük, balról jobbra
haladunk. Ha jobb kezünkkel megsodortuk a csuhét, felülről átvesszük a bal kezünkbe, a bal kézben lévőt pedig alul átrakjuk a jobb kezünkbe, és ezt ismételjük. Ha körbeértünk a fenék peremén, még egy sort készítünk, csak most fordítva keresztezzük a két sodratot. Ennek eredménye lesz az "rizsszem" -minta. Ha végére értünk, a két sodratot egybepödörjük, s elkezdjük az oldalak beszövését. A szövés mintázata sokféle lehet , így négyzetes vagy eltolt sávolyminta. Mindkettőnek sok a változata




Ha a doboz magasságának kétharmadát beszőttük, lekötjük a szövést. A sodrat végét kampó segítségével behúzzuk a szövés közé. Most a doboz felső szélénél kezdjük a szögek alatt a munkát. Négy sor rizsszemes lekötést készítünk





A sodrat végét behúzzuk. A két szövésrész között üresen maradt vetülékszálakat különbözőképpen díszíthetjük. Ez lehet a textíliák szegésénél alkalmazott azsúrozás vagy egy kettős sodrat körbefuttatása.
A doboz elkészült, de még a kereten van. És ott is kell maradnia mindaddig, amíg teljesen meg nem szárad. Ha túl korán vesszük le, elveszti szép formáját. Száradás után a szögeket egyesével kihúzzuk, és a dobozt óvatosan lefejtjük a keretről. Az esetleg kiálló levélvégeket levagdossuk, és máris használható a csuhéalkotás
Fontos szabály, hogy a munkánk során a csuhéleveleknek is és a doboznak is mindvégig nedvesnek kell lenniük. Ha a dobozt nem folyamatosan készítjük, hanem abbahagyjuk, és emiatt közben megszárad, akkor mielőtt újra kezdjük a munkát, be kell nedvesíteni. Tudnunk kell azonban, hogy az ismételt nedvesítések esetleg megváltoztathatják a csuhé szép natúr színét. Ha ez történne, akkor kénezéssel kifehéríthetjük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése