2009. június 18., csütörtök

Gipszből kézlenyomat

Image A klasszikus gipszöntvény készítését tanulhatjuk meg.

Természetesen léteznek erre speciális anyagok is, de klasszisokkal olcsóbban ugyanazt az eredményt érhetjük el.

Anyagok, kellékek
- agyag
- modellgipsz
- csontenyv, vagy tapétaragasztó
- olaj (főző, vagy babaolaj a kéz bekenéséhez)
- vizesbázisú hobby lakk
- textilkeményítő
- akril festék
- csipke 25cm
- homok
- ecset
- doboz
- csiszoló papír
- sniccer

Elkészítése:
Az öntőforma készítése
Első lépésben készítsünk elő egy homokágyat, ami az agyag formát fogja megtartani.
Egy a kezünknél némiképp nagyobb, legalább 15cm mély dobozba szórjunk 3/4-ig homokot.
Ennek előkészítése után helyezzük az 5-6 centi vastagra szétnyomkodott agyagtömböt az asztalra.
Tegyük rá a kezünket (amit előtte az olajjal átkentünk) és burkoljuk körbe 2cm-es vastagságban.
Alaposan nyomkodjuk rá, hogy tökéletesen felvegye az agyag a formát.

ImageÓvatosan szabadítsuk ki a kezünket az agyagból majd üreges felét magunk felé fordítva óvatosan helyezzük a homokágyba.
Szárítsuk egy-két napig.
Ezután bútorápolóval, vagy sűrű szappanoldattal alaposan kenegessük át az öntőformánk belső felét. Lakkozhatjuk is! Ez a lépés azért fontos, hogy kivehető legyen a kész öntvény a formából.


Elkészítjük a gipszmasszát.
Ha azt szeretnénk, hogy ne legyen túl törékeny, csontenyvvel kell megszilárdítanunk.
A csontenyv oldat készítése:
1 liter vízhez kb. 30-40 g enyvet adunk, majd felfőzzük, folyamatosan kevergetve. Mikor az enyv teljesen feloldódott, szobahőmérsékletre lehűtjük. Ezt az enyves vizet használjuk sima víz helyett. Kicsit tovább tart a szilárdulása, viszont márvány keménységű lesz.
Csontenyv helyett tapétaragasztó oldattal is elkeverhetjük a gipszet. Ez is elég jó és nem kell főzőcskézni.
A keverőedénybe öntsünk egy résznyi enyves vizet (vagy feloldott tapétaragasztót), majd lassan szórjunk bele 3 résznyi gipszport.

Addig keverjük míg tejfölszerű massza lesz. Ha nagyon sűrűnek ítéljük, gyorsan öntehünk még hozzá valamennyi vizet.
Vigyázat, ha lassan dolgozunk, közben egyre sűrűsödik az oldat. Ebben az esetben már ne öntsünk hozzá vizet, inkább mihamarabb tegyük az öntőformába!
A keverést finoman, nagyjából 4-5 percig végezzük, hogy a gipszből a légbuborékok a felszínre jöhessenek.

A masszát az agyag formába öntjük. Akár 3-4 óra múlva is kiszedhetjük nagyon óvatosan. Lefejthető, letörögethető a megkötött gipsz felszínéről az agyag.

ImageA kiszabadított gipszkézről, ha még nedves, sniccerrel vagdossuk, kapargassuk le a nagyobb sallangokat. Ha nem sikerült az se gond. A száradás után csiszolópapírral eltávolítható minden fölösleges göcsört.Szárítsuk ki tökéletesen a kezet! A sütőben való gyorsítást csakis nyitott sütőajtónál végezzük. Ebben az esetben azért előfordulhat, hogy megreped.

A megcsiszolt és ecsettel portalanított felületet akril festékkel gondosan befestjük.

A csipke kézelő készítéséhez egy szélesebb, 20-25cm hosszú csipkeszalagot behúzunk fércöltésekkel.
Ezután textil keményítőbe áztatjuk, majd szárítás után átfestjük akril festékkel.
Sok sikert hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése